amerikai kalandfilm, 108 perc, 2010

Saját elmondása szerint Tim Burton elsősorban azért vállalta Lewis Carroll klasszikusának megfilmesítését, amivel Disneyék nyaggatták, mert eddig nem tudott mit kezdeni a történettel, amelyben más sem történik, minthogy egy kislány furcsa figurákkal találkozik.

Próbált tehát rendet tenni – a saját stílusában. Az Alice Csodaországban az egyik legfurcsább és legeredetibb mese a világon – el is gondolkodik néha az ember, hogy írója mit is szedhetett (Lewis Carroll – saját bevallása szeint – rendszeres hasis- és marijuana-fogyasztó volt–, a szerk.), így az amúgy is elvarázsolt Tim Burton logikus választás rendezőnek, mellé pedig jár egy ingyen Johnny Depp és Helena Bonham Carter. Előbbi hetedik alkalommal dolgozik együtt a rendezővel, utóbbi a mester kedves neje, és akkor Danny Elfmant, a házi zeneszerzőt még nem is említettük.
 
Burton továbbgondolásában a már 19 éves Alice kerül újra Csodaországba, pont amikor családja kiházasítaná, ám a Nyuszi újra felbukkan, hősnőnk pedig ismét lepottyan a nyúlüregen keresztül a mesék világába, amely sokat változott legutóbbi látogatása óta. Egy randa, de határozott szörny segítségével ugyanis a Vörös Királynő (a digitálisan vízfejűvé tett Bonham Carter) átvette a hatalmat. Ki másra hárulna a feladat, tudjuk meg a film igazi sztárjától, a Kalapostól (ő volna a Charlie és a csokigyár üzemmódban lévő Depp, ha valaki nem ismerné fel), mint Alice-re, hogy meghozza a szabadságot régi és új barátai számára. A történet ugyan kissé kacsintgat a Narnia-széria egyes elemeire, és szegény címszereplőből is szívesen láttunk volna többet, de a látvány- és fantáziavilág így is mindent söpör!

forrás: est.hu